A jelenlegi rajztanítással az a legnagyobb probléma, hogy művészképzésként fogja fel mindenki ahelyett, hogy rajzolni tanítaná meg a gyerekeket. Ennek aztán az az eredménye, hogy a tehetségeseket kivéve senki sem tanul meg rajzolni.
A hibás tanítás következtében a gyerekek érdektelenné válnak, amit a pedagógusok többsége félreért. A gyerekek érdektelensége ugyanis nem a rajzolásnak szól, csupán a sikertelenségüket szeretnék elkerülni.
Kedves tanító, vagy rajztanár!
Fontos, hogy ezt megértsd, mert ez az a gondolkodásmód, aminek a segítségével eredményes lehetsz és végre megtaníthatod a gyerekeket rajzolni. Nem néhányat, nem a tehetségeseket, hanem mindegyiket. Úgy, mintha írni tanítanád őket. Ha elfogadod, hogy a gyerekek imádnak alkotni, vagyis a "hiba nem az ő készülékükben van" és felismered, hogy te nem tanítottad eddig jól őket, akkor innen már könnyen továbbjuthatsz, mert akkor megvan benned az a nyitottság ami szükséges, hogy változtatni tudj.
Igen, azt kérem tőled, hogy egy kicsit rugaszkodj el a megszokott gyakorlatodtól. Mutatom az utat, csak gyere utánam.
Első feladatod, hogy a termet átrendezd, ami most még olyan, mintha konferenciát szeretnél tartani a gyerekeknek. Elképzelem, ahogyan kint állsz a katedránál és mondod a sok okosságot, amit ők hallgatva szótlanul csüngnek az ajkadon. Szép elmélet, de ez a rajztanításnál biztosan nem működik. Eredményesebb leszel, ha az asztalokat összetoljátok, mintha egy nagy ebédlőasztal lenne. Úgy, hogy körbe tudjátok ülni. Ha a gyerekek sokan vannak, csináljatok két sort. Így mindenki egy közösség egyenrangú tagjává válik.
Ennek a berendezésnek más praktikus oka is van. Így sokkal könnyebben tudsz oldalról érkező fényt biztosítani a rajzolóknak. Ehhez jó egy építési halogén reflektor, amit az asztalsor végére tudsz tenni. Ha nincs reflektorotok, akkor a legegyszerűbb megoldás, ha úgy toljátok össze az asztalokat, hogy az asztalsor keskenyebbik vége az egyik ablakhoz essen. Így ha fény-árnyékhatásra van szükséged, csak kapcsold le a mennyezeti lámpákat! Persze sötétedés után ez nem működik.
Amikor iskolákban tartunk képzéseket, mindig átrendezzük a termet, úgyhogy ne mondd, hogy nem lehet.
Tény, hogy egy kis felfordulással jár, de a szünetben az átrendezést a gyerekek percek alatt elintézik.
Ha ezzel megvagytok, rakj ki minden szükséges eszközt az asztalra! Rajztábla, ceruzák, radírok, grafitrúd, képsík, rajzkarton, és nem árt még egy szemetes, én erre olcsó műanyag levesestányérokat szoktam venni. Nem tudom, hogy az eszközökről kell-e mondjak valamit. Feltételezem, hogy ismered ezeket, de pár szót mondok, hátha valaki nem ismeri.
Rajztábláról: Nem kell flancos deszka rajztáblát vennetek, vágass amennyi kell egy bútorasztalossal vagy lapszabásszal 1 cm vastagságú pozdorjalapból. A miénk 60x40 cm-es, így a félíves pasztellpapír is elfér rajta. Nem kicsi, ha ez nem fér el a padokon, vágass az A3-as méretnél kicsit nagyobbat pl. 45x35 cm-est. Megsúgom, hulladékból megoldják, úgyhogy fillérekből kijön. Azért jó a rajztábla, mert azt meg lehet dönteni, így a lapra merőlegesen lát rá a rajzoló és elkerülheti a rajzának a torzulását. Tegyen mindenki a tábla túlsó vége alá néhány tankönyvet. Megszokják és rájönnek, hogy sokkal jobb így rajzolni, mint a vízszintes asztalon. A rajzkartont kitakaró szalaggal tudják ráragasztani, amit bármelyik barkács-, vagy festékboltban kaptok. (A szobafestők használják, ezért festőszalagnak is hívják.)
Ceruzákról: A B-s ceruzák a puhák (B angolul fekete: black) a H-s ceruzák a kemények (hard). Nektek B-s vagy 2B-s kell a vázlatoláshoz és 6B-s a tónusozáshoz. A 6B-snél puhábbak sérülékenyebbek, ha leejtitek, mehet a kukába. Ha kipróbálnátok a 8B puhaságút, vegyetek inkább grafitrudat.
Radírokról: Kell egy hagyományos fehér radír és egy gyurmaradír. A hagyományost ismeritek, a gyurmaradír nagyon jó például a felületre nyomkodva a tónusok visszaszedésére, halványítására, de ezzel tudjátok radírozni az ágszenet és a pasztellt is.
Képsíkról: Ez egy A5-ös méretű víztiszta műanyag lap, amire táblafilccel tudtok rajzolni. Ennek a beszerzéséhez kell egy kis utánjárás. Vannak cégek, akik árulnak víztiszta, 2mm-es polikarbonát táblákat és méretre is vágják azokat. A Google segít ebben. Na és igen, vékony táblafilcre is szükségetek lesz.
Rajzlapokról, rajzkartonokról: Ezek kaphatók tömbben és ívben, amit neked kell felvágni. Válaszd a tömböt, kevesebb a gond vele. A papírok vastagságára az 1m2 papír tömegéből következtetünk. A hagyományos fénymásolópapír 90 g/m2 tömegű, ami rajzolásra nem alkalmas, de a gyakorló feladatokhoz jó lehet. Rajzhoz minimum 120 g/m2, vagy annál nehezebb kell. A másik fontos jellemzőjük a felületük, ami lehet egészen sima, vagy strukturált, vagyis kicsit rücskös, mintázott. A rajzhoz, főleg eleinte, válassz simát. A műszaki rajzlap ilyen - ha más nincs, az is jó, de válassz inkább olyat, aminek a felületét simogatva, egy kicsit érzed a rostjait. A hagyományos félfamentes rajzlappal az a gond, hogy nagyon lazák a rostjai, ezért a radírozástól felszakad, és a minősége is egyre gyengébb.
Ha mindez megvan, nagyjából ki is végeztük a "feltételek megteremtése" lépést. Hogy mi ez, arról a következő részben fogok részletesebben beszélni, mert előre ugrottunk egy kicsit.
A következő, egy nagyon fontos rész lesz, mert ebben mondom el, hogy mi az az öt kihagyhatatlan lépés, amivel a diákjaidat tartósan "le tudod venni a lábukról". Ez az 5 lépés lesz az, amit ha úgy csinálsz ahogyan mondom, teljesülni fognak az álmaid, és végre olyan gyerekeket taníthatsz, akik lelkesen várják a rajzfoglalkozásokat, és akik csillogó szemmel faggatnak majd a következő óra feladatairól. Mert sikerélményre nem csak nekik, neked is szükséged van. Nem?
Szóval, ne hagyd ki!
Bartók Erzsébet
fejlesztőpedagógus, az Elmetágító rajzolás kidolgozója
Addig is, ha érdeklődsz a téma iránt, keresd fel a honlapunkat: www.elmetagito.hu