Pedagógusoknak, tanévnyitóra

2018. szeptember 04. 19:08 - B. Erzsébet

 

Régen jelentkeztünk, de vége a nyárnak és újra a helyére kerülnek a dolgok, bár mi a nyáron sem unatkoztunk. Többek között egy mintaprojektbe kezdtünk Hévízgyörkön. Bizonyítani szeretnénk, hogy a rajzolás és a festészet alkalmas, sőt a legkézenfekvőbb lehetőség a gyerekek alkotó gondolkodásának fejlesztésére. A probléma ott van, hogy sok pedagógus nem érti, ez miért szükséges. Sokat hallom mostanában: "Minket is így-úgy tanítottak és ezzel a tudással boldogultunk."

Ti is így gondoljátok? Mert mi nem.

Szerintünk a tekintélyelvű oktatás ideje lejárt, sokkal inkább az együttműködő oktatásé a jövő. Szerintünk az a megszokott oktatási módszer, hogy a tanár kiáll a katedrára és onnan osztja a gyerekeknek a sok okosságot, már nem alkalmas a gyerekek tanítására. Ezzel szemben olyan gyakorlati foglalkozásokra van szükség, ahol a gyerekeket gondolkodásra, alkotásra késztetjük.

Ez persze melós dolog. Ezt nem lehet rutinból, felkészülés nélkül csinálni. Ehhez eszközök is kellenek, meg helyes célok és módszerek. Mi erre mutatunk mintát, amit le lehet fordítani mindenkinek a saját tantárgyára.
Tudom, tudom leterheltek vagytok, sok az adminisztráció, mások az elvárások. Nem a gyerekek elvárása, mert szerintem nincs gyerek a világon, aki a régi módszer szerint szeretne tanulni, ha megtapasztalta az újat.

Az újat, amelyik félelemmentesen tanít, amelyik a pozitív dolgok felől közelít, amelyik azt mondja, hogy a tévedés nem hiba, hanem a feltett kérdésre kapott válasz. Ahol nem csak Petike és Sárika a nyerő, akiket jó sok ésszel, tehetséggel ajándékozott meg a sors, hanem mindenki, csak másban. És végre a többi szülőnek sem kell a szülői értekezletre a küszöb alatt becsúsznia, hogy most vajon milyen "szörnyűséget" hall a gyerekéről, mert semmilyet. 
A gyerekéről reális értékelést kap: innen indult és itt tart most. Mert egy iskola nem versenyistálló, hanem a képességek fejlesztésének háza. Azért megy oda minden gyerek, hogy okosabb, ügyesebb és jobb legyen. Nem egyforma, nem a legokosabb, nem a legügyesebb, hanem saját magához képest minél okosabb és kreatívabb.

www.elmetagito.hu 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://elmetagito.blog.hu/api/trackback/id/tr3114222397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása