PEDAGÓGUSOKNAK - A sikeres rajztanítás titka 4. rész

2017. november 07. 16:20 - B. Erzsébet

Ha így építed fel a rajzóráidat, garantáltan sikeresek lesznek a tanulók is, meg te is.

 32_oldal.jpg

 Amikor egy osztálynyi gyereket rajzolásra szeretnél rávenni, "nem ronthatsz ajtóstul a házba". A gyerekek között lesznek olyanok, akik szeretnének rajzolni, de minden bizonnyal lesznek olyanok is, akik elutasítanának, ha "ebbe az utcába csak úgy berontanál". Ezek a gyerekek - a kezdeti elutasításuk után - a társaik előtt, később is a döntésük helyességét akarják igazolni, ezért jó esetben csak fanyalognak majd, rosszabb esetben pedig rombolják az órád hangulatát. Hogy ezt elkerüld, taktikusabbnak kell lenned.

Íme az az 5 lépés, amit ha betartsz, elkerülöd a buktatókat és te irányítod a hozzáállásukat.

1. Az érdeklődés felkeltése

Ez az első és legfontosabb lépés, amit nem szabad kihagynod. A kisebbek még tele vannak kíváncsisággal az új dolgok iránt, de a nagyobbak legtöbbje már fél a sikertelenségtől, ezért hárítja a rajzolást. Mutasd meg nekik a rajzolás szépségét, a rajzolásban rejlő lehetőségeket. Az érdeklődésük felkeltéséhez megfelel például egy egyszerű, de érdekes rajz, amit egy nagy rajzlapra ágszénnel rajzolsz nekik. Én egy realisztikus emberi szemet szoktam rajzolni, amit megcsinálhatsz úgyis, mintha könnyezne. Nem kell nagy dologra gondolni, de legyen olyan, amivel megleped őket. Ne félj tőle, előre begyakorolhatod.

2. A vágy felkeltése

A második lépés, amikor elhiteted velük, hogy ez nekik is menne. Ígérd meg a sikert! Meséld el, hogy te hogyan tanultál meg rajzolni, és hogy van egy módszer, amivel rövid idő alatt bárki megtanulhatja az alapokat.

3. Az ajánlat

A harmadik lépés, amikor engedsz a kérésüknek és vállalod, hogy megtanítod őket rá, ők pedig azt vállalják, hogy betartanak néhány meglepő szabályt. Olyan ez, mint egy szerződéskötés. A szabályokról a következő részben beszélek, mert ez egy sarokpontja annak a stílusnak, ahogyan egy Elmetágítós óra zajlik.

4. A feltételek megteremtése

Ez szól a teremkialakításról, az eszközök beszerzéséről, és mindenről ami ahhoz kell, hogy a résztvevők rajzolni tudjanak. Erről már részletesen írtam a korábbi bejegyzésemben, de ide tartozik még egy fontos feltétel. Ez a rajzórák időtartama.
45 perc nagyon kevés idő arra, hogy alkotni lehessen. Mire rákészültök, már pakolhattok is össze. Az ideális rajzfoglalkozás 2-3 órás. Ennyi időt már okosan be lehet osztani. Az egyórás rajzóránál az is jobb megoldás, ha ritkábban vannak a rajzfoglalkozások, de hosszabbak.

5. A vágy fenntartása

A mai korban a gyerekek - bár igaz ez gyakran a felnőttekre is - gyorsan belelkesülnek egy-egy feladatot látva, majd egy kis idő múlva, amikor eltűnik az újdonság varázsa éppen ilyen gyorsan beleunnak. Hogy ez most ne így legyen, azzal dolgod van.

Megijesztettelek? Túl sok feladat ez ahhoz képest, ahogyan eddig egy rajzfoglalkozásra gondoltál?
Nem olyan sok ez.
Az első három lépésre elmegy egy óra. Tudom, nagy a csábítás, hogy átugord ezeket a lépéseket, hiszen a diákok ott vannak az órán, ha akarják, ha nem, és azt kell csinálniuk, amit mondasz nekik. A gond, a motivációval van. Mindenki szívesebben végez olyan tevékenységet amit ő akar, mint amit mások akarnak csináltatni vele. 
 
Az eszközök egy része már most is megvan nektek, ami meg nincs, a legközelebbi papírboltban beszerezhető. A képsík az egyetlen dolog, amihez egy kis utánjárás szükséges. Tudom, hogy a pénz gond egy általános iskolában, de a rajzolásban éppen az a nagyszerű, hogy más tevékenységekkel összevetve nagyon olcsó.

Valójában nem ezzel lesz a fő probléma.

Az ötödik pont - a vágy fenntartása - lesz az a kihívást jelentő feladat, ami a legtöbb leleményességet, ötletet várja el tőled. Ezzel lesz a legtöbb munkád is. A vágy fenntartásának két fő eleme van:

- a feladat nehézsége és
a feladat érdekessége

A témaválasztás nehézségének behatárolásához jó alap Csíkszentmihályi Mihály útmutatása. Adj nekik olyan kihívást jelentő feladatot, aminek a megvalósítása nehéz, amiről nem is gondolnák, hogy meg tudják csinálni. Ha ugyanis túl könnyen megoldható feladatot adsz nekik, akkor csak legyintenek, hogy ez egyszerű volt, vagyis nem okoz sikerélményt, ha pedig túl nehezet, amit nem tudnak megoldani, akkor meg csalódottak lesznek, ami pont az ellenkezője annak, amit el szeretnél érni.
A kezdeti időben megoldja ezt az Elmetágító rajzolás feladatsora, mire az elfogy, belejössz. 

A feladat érdekessége már nehezebb dió. Itt nincsenek törvényszerűségek, csak a tapasztalat. Ehhez nagyon jól kell ismerned azoknak a gyerekeknek az érdeklődését akiket tanítasz. Nincsenek olyan témák, amiket ne lehetne úgy feldolgozni, hogy a végeredmény színvonalas legyen. A gyerekek szeretik például azokat a témákat, amiknek története van. Szívesen rajzolnak portrét is, de ne lepődj meg, ha a jelenkor fantáziahőseiről álmodoznak. Vállald be nyugodtan, mert nem a téma a fontos, hanem hogy mit akarsz vele megtanítani nekik.

 94b.jpg

Van azonban egy nagyon fontos szabály. Soha ne vigyél be olyan témát, amit nem rajzoltál meg előtte. Ennek több oka van. Először is, csak így tudod igazán jól felmérni a rajz nehézségét. Rajzolás közben jössz rá azokra a buktatókra, amik talán elsőre fel sem tűntek. És egy másik, nem elhanyagolható szempont. Ha valaki elakad, akkor tudsz a legkönnyebben segíteni neki, ha a" fejedben és a kezedben van a rajz".

Arra gondoltam, hogy a következő részben bemutatom neked milyen egy elmetágítós rajzfoglalkozás hangulata és elmondom, hogy azt mivel érem el.
Az Elmetágító rajzolás eredményessége nekünk pedagógusoknak nem csak azt jelenti, hogy szép rajzok születnek, amikkel dicsekedni lehet, hanem ...Folytassuk itt legközelebb! 

 

Bartók Erzsébet
fejlesztőpedagógus, az Elmetágító rajzolás kidolgozója

Ha addig is szeretnél a témáról többet tudni, keresd fel a honlapunkat: www.elmetagito.hu  

komment

PEDAGÓGUSOKNAK - A sikeres rajztanítás titka 3. rész

2017. október 30. 14:20 - B. Erzsébet

A rajzóra előkészítése

 

i_-344.jpg

A jelenlegi rajztanítással az a legnagyobb probléma, hogy művészképzésként fogja fel mindenki ahelyett, hogy rajzolni tanítaná meg a gyerekeket. Ennek aztán az az eredménye, hogy a tehetségeseket kivéve senki sem tanul meg rajzolni.

A hibás tanítás következtében a gyerekek érdektelenné válnak, amit a pedagógusok többsége félreért. A gyerekek érdektelensége ugyanis nem a rajzolásnak szól, csupán a sikertelenségüket szeretnék elkerülni.

Kedves tanító, vagy rajztanár!
Fontos, hogy ezt megértsd, mert ez az a gondolkodásmód, aminek a segítségével eredményes lehetsz és végre megtaníthatod a gyerekeket rajzolni. Nem néhányat, nem a tehetségeseket, hanem mindegyiket. Úgy, mintha írni tanítanád őket. Ha elfogadod, hogy a gyerekek imádnak alkotni, vagyis a "hiba nem az ő készülékükben van" és felismered, hogy te nem tanítottad eddig jól őket, akkor innen már könnyen továbbjuthatsz, mert akkor megvan benned az a nyitottság ami szükséges, hogy változtatni tudj.

Igen, azt kérem tőled, hogy egy kicsit rugaszkodj el a megszokott gyakorlatodtól. Mutatom az utat, csak gyere utánam.

Első feladatod, hogy a termet átrendezd, ami most még olyan, mintha konferenciát szeretnél tartani a gyerekeknek. Elképzelem, ahogyan kint állsz a katedránál és mondod a sok okosságot, amit ők hallgatva szótlanul csüngnek az ajkadon. Szép elmélet, de ez a rajztanításnál biztosan nem működik. Eredményesebb leszel, ha az asztalokat összetoljátok, mintha egy nagy ebédlőasztal lenne. Úgy, hogy körbe tudjátok ülni. Ha a gyerekek sokan vannak, csináljatok két sort. Így mindenki egy közösség egyenrangú tagjává válik.

Ennek a berendezésnek más praktikus oka is van. Így sokkal könnyebben tudsz oldalról érkező fényt biztosítani a rajzolóknak. Ehhez jó egy építési halogén reflektor, amit az asztalsor végére tudsz tenni. Ha nincs reflektorotok, akkor a legegyszerűbb megoldás, ha úgy toljátok össze az asztalokat, hogy az asztalsor keskenyebbik vége az egyik ablakhoz essen. Így ha fény-árnyékhatásra van szükséged, csak kapcsold le a mennyezeti lámpákat! Persze sötétedés után ez nem működik.
Amikor iskolákban tartunk képzéseket, mindig átrendezzük a termet, úgyhogy ne mondd, hogy nem lehet.
Tény, hogy egy kis felfordulással jár, de a szünetben az átrendezést a gyerekek percek alatt elintézik.

Ha ezzel megvagytok, rakj ki minden szükséges eszközt az asztalra! Rajztábla, ceruzák, radírok, grafitrúd, képsík, rajzkarton, és nem árt még egy szemetes, én erre olcsó műanyag levesestányérokat szoktam venni. Nem tudom, hogy az eszközökről kell-e mondjak valamit. Feltételezem, hogy ismered ezeket, de pár szót mondok, hátha valaki nem ismeri. 

Rajztábláról: Nem kell flancos deszka rajztáblát vennetek, vágass amennyi kell egy bútorasztalossal vagy lapszabásszal 1 cm vastagságú pozdorjalapból. A miénk 60x40 cm-es, így a félíves pasztellpapír is elfér rajta. Nem kicsi, ha ez nem fér el a padokon, vágass az A3-as méretnél kicsit nagyobbat pl. 45x35 cm-est. Megsúgom, hulladékból megoldják, úgyhogy fillérekből kijön. Azért jó a rajztábla, mert azt meg lehet dönteni, így a lapra merőlegesen lát rá a rajzoló és elkerülheti a rajzának a torzulását. Tegyen mindenki a tábla túlsó vége alá néhány tankönyvet. Megszokják és rájönnek, hogy sokkal jobb így rajzolni, mint a vízszintes asztalon. A rajzkartont kitakaró szalaggal tudják ráragasztani, amit bármelyik barkács-, vagy festékboltban kaptok. (A szobafestők használják, ezért festőszalagnak is hívják.)

 

66_oldal.jpg

Ceruzákról: A B-s ceruzák a puhák (B angolul fekete: black) a H-s ceruzák a kemények (hard). Nektek B-s vagy 2B-s kell a vázlatoláshoz és 6B-s a tónusozáshoz. A 6B-snél puhábbak sérülékenyebbek, ha leejtitek, mehet a kukába. Ha kipróbálnátok a 8B puhaságút, vegyetek inkább grafitrudat.

Radírokról: Kell egy hagyományos fehér radír és egy gyurmaradír. A hagyományost ismeritek, a gyurmaradír nagyon jó például a felületre nyomkodva a tónusok visszaszedésére, halványítására, de ezzel tudjátok radírozni az ágszenet és a pasztellt is.

Képsíkról: Ez egy A5-ös méretű víztiszta műanyag lap, amire táblafilccel tudtok rajzolni. Ennek a beszerzéséhez kell egy kis utánjárás. Vannak cégek, akik árulnak víztiszta, 2mm-es polikarbonát táblákat és méretre is vágják azokat. A Google segít ebben. Na és igen, vékony táblafilcre is szükségetek lesz.

Rajzlapokról, rajzkartonokról: Ezek kaphatók tömbben és ívben, amit neked kell felvágni. Válaszd a tömböt, kevesebb a gond vele. A papírok vastagságára az 1m2 papír tömegéből következtetünk. A hagyományos fénymásolópapír 90 g/m2 tömegű, ami rajzolásra nem alkalmas, de a gyakorló feladatokhoz jó lehet. Rajzhoz minimum 120 g/m2, vagy annál nehezebb kell. A másik fontos jellemzőjük a felületük, ami lehet egészen sima, vagy strukturált, vagyis kicsit rücskös, mintázott. A rajzhoz, főleg eleinte, válassz simát. A műszaki rajzlap ilyen - ha más nincs, az is jó, de válassz inkább olyat, aminek a felületét simogatva, egy kicsit érzed a rostjait. A hagyományos félfamentes rajzlappal az a gond, hogy nagyon lazák a rostjai, ezért a radírozástól felszakad, és a minősége is egyre gyengébb.

Ha mindez megvan, nagyjából ki is végeztük a "feltételek megteremtése" lépést. Hogy mi ez, arról a következő részben fogok részletesebben beszélni, mert előre ugrottunk egy kicsit.

A következő, egy nagyon fontos rész lesz, mert ebben mondom el, hogy mi az az öt kihagyhatatlan lépés, amivel a diákjaidat tartósan "le tudod venni a lábukról". Ez az 5 lépés lesz az, amit ha úgy csinálsz ahogyan mondom, teljesülni fognak az álmaid, és végre olyan gyerekeket taníthatsz, akik lelkesen várják a rajzfoglalkozásokat, és akik csillogó szemmel faggatnak majd a következő óra feladatairól. Mert sikerélményre nem csak nekik, neked is szükséged van. Nem?

Szóval, ne hagyd ki!

 

Bartók Erzsébet
fejlesztőpedagógus, az Elmetágító rajzolás kidolgozója

Addig is, ha érdeklődsz a téma iránt, keresd fel a honlapunkat: www.elmetagito.hu 

komment

PEDAGÓGUSOKNAK - A sikeres rajztanítás titka 2. rész

2017. október 24. 17:36 - B. Erzsébet

Hány éves kortól tanítsd rajzolni a gyerekeket?

 

4_oldal_bartok_erzsebet_illusztracioja.jpg

Rajzfejlődésünknek éppúgy megvan a szenzitív fejlődési szakasza, mint minden más képességterületnek. A gyerekek már egészen pici koruktól rajzolnak, az óvodában pedig különösen sokat, ám ez ösztönös tanulás. El lehet érni vele egy szintet, néhány tehetséges gyerek tovább is lép, de a többiek életében eljön egy pont, amikor nem képesek maguktól továbbfejlődni. Mivel az iskolában nem kapnak útmutatást, ráadásul látják, hogy néhány gyereknek jól megy, azt mondják, hogy nekik ehhez nincs tehetségük, és elkezdik hárítani a rajzolást, mint tevékenységet. Ez a rajzfejlődési szakasz, úgy 10-11 éves korban jön el, és ez az az időpont, amikor neked pedagógusnak be kell avatkoznod. 

Igen ám, de hogyan?

Erről szól az Elmetágító rajzolás módszertana, ami megadja a válaszokat és a megoldásokat neked. Elmondja, hogy hol kezdj bele, hogyan rendezd be a termet, milyen eszközökre lesz szükség, hogyan építsd fel az óráidat és bemutatja az egymásra épülő rajzfeladatokat. 

Mi várható az iskolában?

A gyerekek imádni fogják. Ahol így tanítanak, ott szinte csoda történt. Olyan gyerekek is szó nélkül rajzolják végig az órákat, akiket az érdektelenségük miatt azelőtt folyton fegyelmezni kellett. 
Hogyan lehetséges ez?
A titok az alkotásban és a sikerességben rejlik. Alkotni, létrehozni valami nagyszerű dolgot, megcsinálni valami elérhetetlennek tűnőt, minden ember legfőbb vágya. A gyerekeké kiváltképp. A vágy megvan bennük, csak a sikeresség hiányzik. Neked, pedagógusnak ebben kell segítséget nyújtanod.

Hogyan lehet sikeressé tenni a gyerekeket? Ennek is megvan a receptje. A következő részben elmondom a hozzávalókat.

Bartók Erzsébet
fejlesztőpedagógus, az Elmetágító rajzolás kidolgozója

 

Ha addig is több információt szeretnél erről, olvass az akkreditált képzéseinkről itt: www.elmetagito.hu

komment

Pedagógusoknak - A sikeres rajztanítás titka 1. rész

2017. október 22. 14:59 - B. Erzsébet

Sok tanító küzd azzal a problémával, hogy nem tudja, hogyan kellene rajzolni és festeni tanítani a 10 év körüli gyerekeket. Felsőben és gimiben pedig a rajztanárok, a gyerekek érdektelenségével küzdenek.

Hát, ennek oka van, és nem az, amit oly gyakran hallunk, hogy: „A rajzóra az készségtárgy.”

Ez ugyanis tévhit, némi önáltatással, aminek csak az a funkciója, hogy megmagyarázza a rajztanítás sikertelenségét.

Nem igaz, hogy rajzolni csak a tehetségesek képesek. Olyan ez, mintha azt mondanánk, hogy írni, olvasni, biciklizni is csak a tehetségeseket lehet megtanítani. A rajzolás semmiben sem különbözik ezektől, csupán abban, hogy írni, olvasni és biciklizni az alapoktól megtanítottak bennünket, míg rajzolni nem. A probléma a jelenlegi rajztanítással az, hogy a közepétől kezdi a tanítást és nem az elejétől.

Tévedés az is, hogy a rajzolás megtanulásához hosszú évek megfeszített munkája szükséges. 4 nap. Csupán ennyi időre van szükség ahhoz, hogy valaki megszerezze a realisztikus rajzolás részkészségeit. Tudom, tudom, hogy a művészek most csóválják a fejüket és csendben azt mondják, hogy: "kóklerség". 

Hát, most higgyünk nekik, akik módszere alapján a mai napig totál sikertelenül tanítjuk a gyerekeket rajzolni, vagy próbáljuk meg elhinni, hogy ha egy pedagógus a pedagógiáról mond valamit, arra érdemes odafigyelni. A pedagógiai magyarázat egyszerű. Nem kézügyességbeli probléma áll a rajzképtelenség hátterében, hanem néhány, az agyunk működéséből adódó probléma, amiket helyre kell tenni. Persze vannak még rajztechnikai alapok, eszközhasználati és egyéb alapismeretek, amiket ki tudja miért nem mond el senki a rajzórákon. Nos, ez az, amit négy nap alatt meg lehet tanulni, és pusztán ettől megváltoznak a gyerekek rajzai. 

Egy dolgot azonban fontos még tisztáznunk. Mit jelent az, hogy valaki megtanul rajzolni? Ha valakire azt mondjuk, hogy tud írni, az számunkra azt jelenti, hogy az általa leírt szöveget el tudjuk olvasni és megértjük. Ennek az analógiájára a 'tud rajzolni' azt jelenti, hogy valaki képes egy témát realisztikusan lerajzolni úgy, hogy azt mi nézők felismerjük, a rajzot arányosnak, életszerűnek látjuk, és nem azt jelenti, hogy 4 nap alatt rajzművész válik bárkiből is. 

Szóval, meg tudod tanítani a gyerekeket írni? Ha igen, akkor rajzolni is meg tudod tanítani őket. Nem a tehetségeseket, nem néhányat, hanem mindegyiket, hiszen írni sem csak a tehetségeseket tanítod meg.

Íme Döme 1. és 4. napi rajza. Szerinted a tehetsége miatt fejlődött ilyen gyorsan? Nem hinném.


dome.jpg

 

Hogy hány éves kortól érdemes realisztikus rajzolásra tanítani a gyerekeket, elárulom a következő részben.

Ha addig is többet szeretnél tudni az Elmetágító rajzolásról, vagy az akkreditált képzéseinkről: www.elmetagito.hu

komment