Rólunk

2015. szeptember 23. 13:02 - B. Erzsébet

A történet 7 évvel ezelőtt kezdődött.
Mindig is imádtam tanítani, átadni a tudást, látni a fejlődést, de egyre nehezebben viseltem a iskola rugalmatlanságát, merevségét. Aztán ez a kapu szépen, lassan becsukódott utánam.

De ahogy a mondás tartja: Ahol bezárul egy kapu, ott kinyílik egy másik. 
Jött egy hirtelen ötlet: megálmodtuk és rövid idő alatt létrehoztuk az Elmetágító Képességfejlesztő Rajzstúdiót, ahol különféle kreatív képességfejlesztő tanfolyamokat tartok azóta is.
Igaz, már nem iskolai keretek között, de továbbra is imádok tanítani. Élvezem a tanfolyamok minden pillanatát. Szeretem látni a csodálkozó tekinteteket, amelyek csillogó szempárokká változnak a program végére.
Igen, ez az én világom: elindítani valakit egyfajta kreatív úton, úgy, hogy boldog pillanatokat éljen meg.
Feltöltődjön, tudással, sikerélménnyel legyen gazdagabb.

Azért indítottam ezt a blogot, mert arra gondoltam, hogy 6 év tapasztalatát, ismeretanyagát szívesen átadnám neked.
Ha követsz, megismerheted az Elmetágítósok közösségét, a legszuperebb csoportot, akikkel élmény minden Alkotóműhely. Érdekességeket tudhatsz meg híres festők életéről, rendhagyó művészettörténeti kalandozásoknak lehetsz részese. Rajzos ötleteket, tippeket kapsz, hogy elhidd, te is képes vagy gyönyörű képeket rajzolni, festeni, egyszóval ALKOTNI.
Miért jó ez neked? - kérdezhetnéd.
Ezt a kérdést Picasso nagyon találóan válaszolta meg:

"A művészet lemossa a lélekről a mindennapok porát."
(Pablo Picasso)

Hát, ezért!
Engedd meg, hogy az idegenvezetőd legyek, és kreatív ösvényekre vezesselek.
Ne ijedj meg, az alapoktól kezdjük és apró lépésenként haladunk előre.
Tarts velem!

Jó rajzolás!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://elmetagito.blog.hu/api/trackback/id/tr447811588